Ártatlan fotózásból milliós pereskedés
2017. augusztus 04. írta: Moah

Ártatlan fotózásból milliós pereskedés

Elfajult a vita egy fotós és egy házaspár között extra 40 ezer Ft-os összegről még 2014-ben. Most három évvel később ez az összeg közel 278 millió Ft lett. 

knipsel.JPG
Neely és Andrew Moldovan 214-ben házasodtak meg Dallaszban, ahol Andrea Polito készítette a képeket róluk. Az ifjú házaspár panaszkodni kezdett, hogy a fotókat sosem kapták meg, és nyílvánosan kamerák elé állva járatatták le. "A fotósunk azzal zsarol minket, hogy addig nem adja ki a képeket, amig nem fizetünk neki extra 40 ezer Forintot. Pedig mi már több száz ezer Ft-ot fizettünk, és nagyon elszomorít minket a helyzet. Mégiscsak a mi emlékünkről van szó."

A házaspár sztorija nagyon felkapott lett, és több helyen is megjelent újságokban, szociális médiában. "Reméljük, hogy a történetünk sok emberhez eljut, hogy ez az ember soha többet ne tudjon másokat becsapni." Ami sikerült is. Andrea Polito weboldalát elárasztották a szidalmak, csalónak nevezték, és az ügyfelei lemondták a felkéréseket és az egykor felkapott studiója csődbe is ment. 

A fényképész persze megtett mindent, hogy bebizonyítsa, a Moldova-házaspár nem mond igazat. "Az egyetlen dolog, amit még meg kellett volna tenniük, hogy kitöltik a nyomtatványt és kiválasztják az albumukat, majd kifizetni az a kis összeget, amit korábban már megbeszéltünk." 

Amikor Neely megjelent az üzletben, nagyon kedvesnek vélte a fényképész. "Megbeszéltük, hogy az eljegyzési fotókat is én csinálom, és mindent az esküvőről, a készülődést is beleértve. Még figyelmeztettem is a studiómanagert, hogy nagyon figyeljen oda erre a fiatal hölgyre, mert Blogger. De az esküvő után minden megváltozott."

Andrea felküldött pár mintaképet az esküvőről. "Feltette a szociális hálókra mindenhova, majd még több fotót kért. Mondtam neki, hogy csak akkor lesz több, ha készen vagyunk az utómunkákkal, és ha kiválasztja az albumát. Odaadni az összes képet egy risicó, mert sosem tudhatod, hogy látod-e az ügyfelet megint. Neely még meg is kérdezte, hogy kell-e extra fizetnie a borítóért. Mondtam, hogy igen. A szerződésben is benne áll. Nem tetszett neki."

A fényképész minden bizonyítékkal a kezében birósághoz fordult. Annak ellenére, hogy a Moldova-házaspár egyre durvábban igyekezett tönkretenni a fotóst - többet között azt állítva, hogy másik 22 ifjú párt is becsapott, és megcáfolhatatlan tényként tüntette fel - a bíróság Andrea Polito-nak adott igazat. 

A bíróság úgy látta: a pár megszállott szociális média publikálók, és vétkesek a lejáratókampányban. 

A fotós ügyvédje elmondta, ügyfele több milliós kárt szenvedett, mivel az elmúlt évek során nem jött ügyfele, és a spórolt pénzéből kellett élnie. 

A bíróság közel 278 millió forint kártérítést ítélt meg a fényképész javára.

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://moah.blog.hu/api/trackback/id/tr9712719388

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása